Fő Tartalom

„Biztosítsunk teret gyermekeinknek”

Két lány hintázik az apjukkal a kertben

Mitől jó egy játékszer? Hogyan segíthetem megfelelően gyermekem fejlődését? Sok hasonló kérdés foglalkoztatja a szülőket. Interjúnkban egy szakértőt kérdeztünk arról, mire van valójában szüksége a gyermekeknek, és hogyan lehet közösen felfedezni a kertet.

Kedves Susanna, mit kell Önről tudni?

Susanna Weubelnek hívnak, 31 éves vagyok. Óvónőként végeztem a főiskolán, utána egyetemen gyermekpedagógiát hallgattam. Kilenc éve az „AgnesSpatzen” közhasznú egyesületnél dolgozom, az utóbbi három évben annak vezetőjeként. Az egyesület egyszerre 15, három év alatti gyermekkel foglalkozik. Nagyon szeretek gyerekekkel dolgozni, ugyanakkor a vezetői feladatokat is élvezem.

Minden szülő szeretné maximálisan elősegíteni gyermekei fejlődését. Hogyan csinálhatják ezt jól?

Alapvetően azt tudom tanácsolni, hogy biztosítsunk nekik elegendő teret! A gyerekek tapasztalatokat szeretnének gyűjteni, és szükségük is van erre. Csak így ismerhetik meg a körülöttük lévő világot, és fejleszthetik képességeiket. A szülők azzal támogathatják gyermekeiket, ha mindig új és új élményeket biztosítanak nekik, és ha ezt együtt teszik velük. Fontos, hogy ne terheljük túl a gyermekeket; mindegyik a saját tempójában haladjon. Ilyen új élmény lehet például egy új játék vagy játékszer, de akár csak az is, hogy vizet hoznak a homokozóhoz, hogy sarazhassanak. Ez tanulásra ösztönzi őket, és segíti a fejlődésüket!

Mely játékszerek hasznosak pedagógiai szempontból?

Minden a megfelelő kombinációtól függ. Ahogy már említettem, szinte mindenből lehet tanulni. A kisgyermekek számára például a csúszdázás rendszerint meghatározó élmény. Egy hatéves gyereket azonban lehet, hogy már untatja. Igen hasznosak azok a játékszerek, amelyek különböző tapasztalatokat és képességeket kombinálnak. Egy mászóka például bátrabbá és magabiztosabbá teszi a gyermekeket, de a mozgáskoordinációt, az egyensúlyérzéket és a tartást is fejleszti.

Lányok az apjukkal együtt építenek egy hintát
Apa és lányai nézik a golyópályát

Hogyan fejleszthetem gyermekem motorikus és szenzorikus képességeit?

A motorikus és szenzorikus képességek igen szoros kölcsönhatásban vannak egymással. Az érzékszervi ingereket az agyunk dolgozza fel, majd parancsot ad egy mozgás kivitelezésére. Minél fiatalabb egy gyermek, annál több új ingert dolgoz fel az agya nap mint nap. Ahogy nő, egyre kevesebb új dologgal találkozik. Az idősebb gyermekek már jól ismerik régebbi játékaikat, a hintázás már nem újdonság számukra. Mégis tovább finomodnak ebben az időszakban a motorikus és a szenzorikus képességeik. Ebben a korban is érvényes, hogy az új élmények segítik a fejlődésüket. Ilyenkor is érdemes rendszeresen új dolgokkal megismertetni őket, és ennek során a gyermek mindenkori igényeihez igazodni.

Van tehát különbség az egyes korcsoportok között?

Igen is, meg nem is. A gyerekeknek mindig nagy a mozgásigényük, akárhány évesek is. A különböző motorikus képességek fejlődésével ugyanakkor más jellegű tevékenységek is szóba jöhetnek. Három éves korig még mindenképp fognunk kell a gyerek kezét. Ahogy nőnek, egyre önállóbbak lesznek. Két és három éves kor között elkezdenek más gyerekekkel együtt játszani. Táncolni például szinte minden gyerek szeret. A mozgás jót tesz nekik, és fejleszti motorikus képességeiket, valamint testtudatosságukat. Alapvető igazság, hogy a legjobb, ha minden gyermek, életkortól függetlenül, érdeklődési körének és igényeinek megfelelő tevékenységet végezhet.

Lányok játszanak az apjukkal a homokozóban
Apa megmutatja a lányoknak a mezítlábas ösvény anyagait

Mit lehet velük csinálni a kertben, anélkül, hogy rögtön játszótérré alakítanánk át azt?

A gyermekek nagyon szeretik, ha bevonjuk őket a mindennapi feladatokba. Annak is örülnek, ha megkérjük őket, hogy hozzák ide a locsolókannát, miközben közösen virágot ültetünk. Ez erősíti a gyerek öntudatát, hiszen ezekben a helyzetekben úgy érzi, hogy neki is fontos szerepe van a virágültetésben.

Ezenkívül egy kert maga a paradicsom a gyermekek számára, mivel ott sokféle érdekes anyaggal találkozhatnak: növényekkel, mohával, fűvel, kövekkel, földdel, falevelekkel. Mi történik a falevelekkel az év során, és milyen érzés végighúzni a kezet egy frissen locsolt gyepen? Miért roppan, ha eltörünk egy száraz botot, és miért nem, ha azt frissen vágtuk le? A gyerekek végtelen sok érdekes kérdést tesznek fel, amelyeket velük együtt járhatunk körbe a kertben, a parkban vagy az erdőben. Az állatokat és rovarokat is rendkívül izgalmasnak találják. Ezeket akár közösen is megfigyelhetjük egy távcső vagy nagyító segítségével. Ahogy idősebbek lesznek, gyakran szeretnének maguk is építeni valamit. Sokan álmodoznak például egy faházról. Egy indián sátrat ugyanakkor igen hamar össze lehet állítani ágakból és takarókból. Vagyis nem feltétlenül kell egy egész játszóteret telepíteni a kertbe, maga a természet is számos csodát rejt.

Mit nyújt egy mezítlábas ösvény a gyerekeknek?

Egy ilyen ösvény kiválóan fejleszti a talpak tapintóérzékét, továbbá az egyensúlyérzéket és a szem-láb koordinációt. A legtöbb ember cipőt visel a szabadban, így először igen szokatlan élmény lehet a gyermekek, de a felnőttek számára is. A mezítlábas ösvényen azonban nem csak sétálni lehet, akár a kezünkkel is végigtapogathatjuk. Vagy másszunk rajta végig négykézláb: Milyen lesz tőle a térdünk? Itt is nyugodtan szabadjára engedhetjük a fantáziánkat. Ha nem lenne mezítlábas ösvény a közelünkben, akkor bármikor elmehetünk kirándulni az erdőbe.

A hintázás a felnőtteknek is jót tesz, ugye?

*Nevet* Hogyne, mindenkiben ott lakozik a gyermek. A hintázás teljes mozgásfolyamata igen izgalmas. Először is lendületet kell venni, hogy felgyorsuljunk, majd bátorságot kell meríteni, hogy igazán magasra lendüljünk. A hintázás teljes mozgásfolyamatához azonban megfelelő ügyességre van szükség. Három-négy évesnél kisebb gyermekek ritkán tudnak hintázni, már csak azért is, mert túl magasan van nekik az ülőlap, így nem tudnak önállóan sem felülni rá, sem leszállni róla. Fontos, hogy a gyermekek önállóan megszakíthassák a játékot, ha megijednek, vagy ha nem érzik hozzá elég bátornak magukat. Ez olyan játékszerekre is érvényes, mint a mászókák vagy az egyensúlyozó gerendák. Fontos, hogy a gyermekek mindig önállóan tudják használni a játékszereket. Ugyanis csak akkor képesek pozitív tanulási tapasztalatot szerezni, ha úgy érzik, urai a helyzetnek. Csak ekkor fogalmazódik meg a fejükben a gondolat: „Ezt egyedül is meg tudom csinálni!”.

Kedves Susanna, köszönjük ezt az érdekes beszélgetést.

Ez is érdekelheti